Rólunk

Tehetséggondozás és közösségépítés

A KEKSZ egy olyan civil szervezet, amely azon dolgozik, hogy a fiatalok számára lehetőséget teremtsen a tehetséggondozásra és a kulturált szabadidő eltöltését. 

A KEKSZ egy fiatalok számára létrehozott civil szervezet, melynek fő célja a tehetségek felkutatása és fejlesztése, valamint a szabadidő kulturált és hasznos eltöltésének biztosítása.


Tehetséggondozás és közösségépítés

A Kistérségi Egyesület a Kulturált Szabadidő Eltöltéséért, rövidített nevén: KEKSZ a fiatalok szabadidejét hívatott kitölteni kulturális, szórakoztató, tájékoztató, információs jellegű programokkal.A település egyetlen ifjúsági szervezeteként működünk. Az egyesületnek nincs főállású munkatársa, mindenki önkéntesen végzi a feladatát.Munkatervünk kialakítása során a 12 és 35 év közötti gyermekekre, fiatalokra, fiatal felnőttekre helyezzük a hangsúlyt, akiknek korosztályon belül is speciális igényeik vannak.Egyesületünk 2012-ben sikeresen kialakította a Gólyavári Ifjúsági Parkot. Egy másfél hektáros, rendkívül elhanyagolt területet sikerült kulturálttá varázsolni.Alkalmanként 20-25 önkéntes vett részt a munkálatokban. Kialakításra került egy sétány padokkal, valamint egy színpad, mely akadálymentesen megközelíthető. 200 000 Ft értékben új fákat ültettünk, melyek 1-2 éven belül komoly esztétikai élményt nyújtanak.A terület kialakításához az Ökotárs Alapítványtól nyertünk el 400 ezer forintos támogatást.Több mint 15 éve hagyomány városunkban a "Húsvéti Nyuszifutás" egyesületünk évek óta társszervezője a rendezvénynek.Városi Családi Majális: a szervezési feladatokon túl többek között a főzőversenyen és számos versenyszámban is évről évre eredményesen szerepelnek egyesületünk tagjai.A Városi Gyermeknapon a KEKSZ, mint programszervező minden évben színesíti a programkínálatot.Tagjaink aktívan közreműködnek az ügyességi játékok és a sportvetélkedők lebonyolításában. 2012-től évente részt vettünk a "Ladányi Nyár" elnevezésű rendezvénysorozat szervezésében. Minden alkalommal kézműves sátorral és a gyermek és ifjúsági korosztálynak szóló programokkal várjuk a rendezvényre kilátogatókat.A rendezvény támogatójaként a KEKSZ elkészítette a sorozat honlapját( www.ladanyinyar.hu) melyet folyamatosan frissítettünk is. Komoly szerepe volt a KEKSZnek a várvavárt Ifjúsági Ház kialakításában is. Kosárlabda palánkot és kerti főzőhelyet telepítettünk az udvaron, rendszeresen tartunk klubfoglalkozásokat, ön- és társismereti tréninget, prevenciós előadásokat, tehetségsegítő foglalkozásokat. Ifjúsági információs pontot üzemeltettünk.Egyesületünk 2012-től Önkéntes Pontot üzemeltetett. Nagy hangsúlyt fektetünk a tehetségsegítő programok életre hívására, egyenlő hozzáférés biztosítására, a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelésére és tehetségük fejlesztését és hasznosulását segítő környezet kialakítására. 2014 májusától 9 pályakezdő fiatalnak biztosítottunk munkalehetőséget egyesületünknél. 2016-ban NTP-KKI-16-0293 azonosítószámmal tehetséggondozó műhelyt működtettünk. 2018-ban sikeresen pályáztunk az NTP-KNI-18 pályázati felhívásra. 2019-ben támogatást nyertünk a TOP-7.1.1-16 "Helyi közösségek támogatása" (HACS) helyi pályázati felhívásokra.A Kistérségi Egyesület a Kulturált Szabadidő Eltöltéséért (KEKSZ) tehetséggondozó munkáját 2016. október 01-től folyamatosan végzi. Évről évre sikeresen valósítjuk meg pályázatainkat: NTP-KKI-16-0296 során komplex tehetséggondozó programot valósítottunk 3 tehetségterületet érintve, jó gyakorlatot osztottunk meg és saját készítésű Tematika jött létre. A programba 30 gyermeket vontunk be, közülük tehetségígéret 18 gyermek volt, Az NTP-KNI-18-0073 megvalósításának eredményeként tárgyiasult alkotás: interaktív bemutató született. A programban 10 tehetségígéret és 2 tehetség vett részt. A programba 20 gyermeket vontunk be, 2 szakember vezetése és önkéntesek közreműködése mellett. NTP-ATP-19-0030 során 10 olyan tehetséges nemzetiségi fiatalokat támogattunk, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak anyanyelvük művelésében. a programban tehetségígéret 5, tehetség 4 és 1 kiemelt tehetség vett részt. NTP-KNI-20-0032 megvalósításával 60 órás, tanórán kívüli, élmény- és felfedezés vagy alkotásközpontú, komplex tehetséggondozás jött létre, 20 gyermek bevonásával,2 tehetségterületet érintve, egymást kiegészítve, aminek eredménye az interaktív előadás volt. 10 tehetségígéret és 2 tehetség vett részt a programban. NTP-INNOV-21-0091 pályázati programunkba 20 tanulót vonunk be, melyből tehetségígéret 10, tehetséges 2, hátrányos helyzetű 10, roma 5 tanuló. Célunk a digitális kompetenciák elmélyítését szolgáló, élmény-és felfedezés központú, komplex tehetséggondozó,online formában is megtartható program és a tematikához kapcsolódó 1 napos tanulmányút megvalósítása volt. Tehetséggondozó munkánk folyamatos, színvonalas, magasan képzett tehetséggondozó pedagógusokkal dolgozunk együtt, a műhelymunkát pedagógiai asszisztens és önkéntesek is és az évek során beszerzett eszközök is ezt segítik. A szülőkkel valamint a bevont tanulók pedagógusaival nagyon jó kapcsolatot tartunk fent.

NTP-SPEC-22-0057- azonosító számú projektünkben célunk volt olyan tehetséges nemzetiségi fiatalok támogatása, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak anyanyelvük művelésében, beazonosításuk és segítésük.Célunk volt az erős oldal és gyenge oldal fejlesztése, megfelelő légkör biztosítása, lazító programok biztosítása, intraperszonális képességek, nyelvi,zenei és ábrázolóképesség fejlesztése, kiemelkedő képességű gyermekek támogatása annak érdekében, hogy képességeik még jobban ki tudjanak teljesedni. Feladatunk volt megismertetni a tanulókat a roma kulturális, néprajzi, zenei, életmódbeli örökségének jellemző sajátosságaival, értékeivel, anyanyelvükkel, a cigány népviselettel.NTP-INNOV-22-0185 azonosító számú programba 20 tanulót vontunk be, speciális képességek mérésére kidolgozott mérőlapok segítségével, szülőkkel és pedagógusokkal folytatott beszélgetésekből nyert információk alapján. A program megvalósításkor a színház-és zeneművészet területre fókuszáltunk, a munkaterv elkészítésekor erre helyeztük a hangsúlyt. Célunk volt a digitális kompetenciák elmélyítését szolgáló, élmény-és felfedezés központú, komplex tehetséggondozó, online formában is megtartható program létrehozása és a tematikához kapcsolódó 1 napos tanulmányút. Mindez tehetséggondozó pedagógusok és külső-nem a programot vezető előadók személyes közreműködésével és a megvalósítást támogató eszközök beszerzésével. A tehetséggondozó műhely tartalmával, az eszközökkel és az új módszerekkel biztosította és az innovatív tanulási környezetet.

Kapcsolatfelvétel

Látogass meg
1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.

Hívj bennünket
+36-67-632-456

E-mail

Iratkozz fel hírlevelünkre

Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást.

A képeket biztosította: Pexels

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készült a Webnode segítségével Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Írd le az ötletedet, és az AI elkészíti az első vázlatot. Kódolás nélkül, ingyenes indítással.